Napra pontosan 577 éve Visegrádon …
A Dunakanyar-könyv történetei közül most egy igazi csemegét szolgálok fel, mely talán az egyik legkülönösebb eseményt eleveníti fel, ráadásul a főszereplő maga mesél el mindent, a lehető legnagyobb részletességgel. Üljünk be az időgépünkbe és állítsuk 572 évvel korábbra a kalendáriumot. „… éppen szombat éjjel volt, ti. farsang napját követő szombat”. 1440. február 21-re virradó, fagyos, hideg éjszaka van Visegrád várában.
Hogy képben legyünk, lássuk dióhéjban a történelmi hátteret: Albert, az első Habsburg, aki magyar király is volt, halott. 1439 októberében vitte el a vérhas. Felesége, Erzsébet gyermeket vár. Az özvegy királyné már beleegyezett, hogy hozzámegy Ulászló lengyel királyhoz, aki a kezével együtt természetesen elnyerte volna a magyar trónt is. De aztán beüt a “lépcsőház effektus” és Erzsébet meggondolja magát. A politika már a 15. században is ugyanolyan szövevényes volt mint manapság, ha nem szövevényesebb. Valószínűleg egy tanácsadója, Cillei Ulrik rábeszélésére fordított hátat Ulászlónak. Hisz a korona még a családban maradhat! Valamikor februárban világra hozza majd Erzsébet a halott Albert király poszthumusz trónörökösét! Egy anya csak szívesebben látja a saját fia fején a koronát, mint valami idegen lengyelén.
Igen ám, de rohamosan közelgett a szülés időpontja, a Szent Koronát pedig – mely nélkül egyetlen magyar király sem érezheti magát legitim uralkodónak – hét lakat alatt őrzik Visegrád várában. Mit tehet ilyenkor egy mindenórás özvegy királyné? Természetesen hűséges udvarhölgyét kéri fel a lehetetlen küldetés teljesítésére! Ez a belevaló, vagány nő volt Kottaner Ilona (aka Kottanner Jánosné, vagy Helene Kottannerin, hisz tulajdonképpen német) aki nem csupán ellopta a becses relikviát, hanem meg is írta a teljes történetet, ától cettig.
A teljes naplót itt olvasható:
http://magtar.atw.hu/cikkek/forras/kotanner.htm
Szóval, a kelleténél hosszabbra sikerült bevezető után térjünk már végre a lényegre: lássuk, mi is történt azon a fagyos, farsangi éjszakán!
Az udvarhölgynek akadt egy “bűntársa” is, egy meg nem nevezett férfiú, aki beszerezte a szükséges reszelőket és lakatokat (a reszelőket először a cipőjében rejtette el a férfi, majd a kandalló előtti tűzifa halom alatt), Kottanerné pedig gyertyákról gondoskodott. No meg rengeteget imádkozott, hogy Isten áldását is kijárja a küldetéshez. Az egyik ajtó nehezen adta meg magát:
” …lakatjai azonban olyan erősek voltak, hogy nem lehetett őket lereszelni, a tokot ki kellett égetni, ettől erős szag keletkezett, úgyhogy aggódtam, nem kérdezősködik-e majd valaki a szag miatt, de Isten őrködött felettünk. Mikor aztán a szent korona egészen szabaddá vált, mindenütt megint betettük az ajtókat, és más lakatokat vertünk rájuk azok helyett, amelyeket levertünk, újra rányomtuk nagyságos úrnőm pecsétjét, a külső ajtót megint bezártuk, visszatettük a lepecsételt kendőcskét úgy, ahogy megtaláltuk, és ahogy a várnagy odatette, én meg a reszelőket beledobtam az árnyékszékbe, amely az asszonyházban volt, ott majd megtalálják a reszelőket, ha bizonyíték végett feltörik. A szent koronát a kápolnán keresztül vitték ki, ahol Szent Erzsébet nyugszik, ide én, Kottanner Jánosné egy miseruhával és egy oltárterítővel tartozom, ezt majd nagyságos uram, László király fizesse meg. Itt segítőtársam fogott egy vörös bársonyvánkost, felfejtette, kivette belőle a tollak egy részét, a szent koronát beletette a vánkosba, majd újra bevarrta.”
Az értékes zsákmánnyal együtt, több udvarhölgy társaságában Komárom várába indult Kottanerné. Bonyodalmak út közben is adódtak: az egyik szán alatt beszakadt a Duna jege, szerencsére a korona nem ezen utazott.
Azon már nem is csodálkozhatunk, hogy a királyné Kottanerné és a korona megérkezésének hírére azon nyomban megszült – 1440. február 22-én jött világra a később V. László néven uralkodó király. A bábán kívül a szülésnél az udvarhölgy is jelen volt, aki nagy szeretettel gondoskodott az újszülött királyfiról is.
Később Kottanerné volt az, aki a koronázás előtt megfürösztötte és felöltöztette a kis királyt. És nem mellesleg: aki a karjában tartotta a kisdedet, amikor
” … az érsek fogta a szent koronát, és a fejére tette a legnemesebb királynak, amint ez az üdvös kereszténységben ma szokásos: László királyt, Albert király fiát és Zsigmond császár unokáját pünkösd szent napján az esztergomi érsek a szent koronával Fehérvárott koronázta meg. Mert a magyar királyságban három törvényük van, s akinél egy hibázik, arról úgy vélik, hogy nem törvényes király. Az egyik törvény úgy szól, hogy Magyarország királyát a szent koronával kell megkoronázni. A másik, hogy az esztergomi érsek koronázza meg. A harmadik, hogy a koronázás Fehérvárott történjék. A három törvényt teljességgel betartották a nemes László királynál, s azon a napon, amikor őnagyságát megkoronázták, éppen tizenkét hetes volt. Persze azt is tudjátok, hogy amikor az érsek a fejére tette a szent koronát, és odatartotta neki, olyan erőteljesen tartotta a fejét, hogy egyesztendős gyermeknek is elég lett volna, amit ritkán lehet látni olyan gyermekeknél, akik tizenkét hetesek.”
Epilógus:
Erzsébet királyné megszerezte fia számára a magyar trónt, de az események után két évvel meghalt. Csak 33 éves volt.
V. László: Erzsébet fia, bár már 1440-ben sebtében megkoronázták (ahogy láttuk), hivatalosan csak 1453 és 1457 közt uralkodott. Leginkább azzal a tettével írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy ő végeztette ki Hunyadi Mátyás fivérét, Hunyadi Lászlót. De ez már egy másik történet, ezt nem Kottaner Ilona írta meg, hanem Arany János (V. László – ballada) és Erkel Ferenc (Hunyadi László – opera) – többek közt. 1457-ben, 17 éves korában halt meg.
I. Ulászló: Erzsébet kérője nem nyugodott bele könnyen az elutasításba, ő is megkoronáztatta magát egy alkalmi koronával. Belső háborúság lett az ügyből, amiből Ulászló ugyan jól jött ki, de 1444-ben elesett a várnai csatában, melyet a török ellen vívtak.
A Szent Korona: később III. Frigyes birtokába kerül, akitől Hunyadi Mátyás vásárolja majd vissza 80 ezer aranyért. Mátyás így is hat évig korona nélkül volt kénytelen uralkodni. A továbbiakban jobban vigyáznak rá. Azért manapság is akadnak nehezebb napjai (lásd lenti videó)!
Ami pedig Kottaner Ilonát illeti: ő visszament férjéhez és két lánygyermekéhez Bécsbe, megírta német nyelven a memoárt, ezzel a naplóval az egyik első publikált női szerzővé avanzsált, majd az összes többi szereplőt túlélve, szép kort megérve, 1470 után hunyt el.
Mivel a történeteink elég érdekesek ahhoz, hogy olyan nyelven is közzétegyük őket, melyeken az emberiség nagy része megért, a Dunakanyar könyv angolul készült. A korona-lopás sztorit így hangzik a tolmácsolásomban:
What is a king without a crown?
One of the numerous legends that surround the castle is the romantic story of the royal robbery that took place on the night of February 21st, 1440. The king, Albert II, the first Habsburg on the Hungarian throne, was dead. His grief-stricken widow, Elizabeth was expecting a royal heir
– hopefully a son. She had already agreed to marry Wladyslaw (Ulászló I in Hungarian) and support him in the fight for the throne. However, the queen suddenly changed her mind and attempted to seize the kingdom and of course the Holy Crown for her unborn child. She asked a loyal lady-in-waiting, Ilona Kottanner to carry out the quest for the royal insignia, safeguarded at the Citadel of Visegrád at the time. Mrs. Kottanner’s diary gives a first-account description of the events that took place on that cold winter night – after overcoming obstacles of all sorts she and her accomplice finally got hold of the crown and hid it in a red velvet cushion, then set off on a sledge to deliver it to Elizabeth. The queen gave birth to a son the following day and the infant king was crowned soon afterwards. The lady-in-waiting assisted throughout the ceremony, holding the young sovereign in her arms. The other candidate for the throne did not accept this sudden change of plan and a civil war followed. Queen Elizabeth died in 1442, Wladyslaw passed away two years later, but the “infant king”, Ladislaus the Posthumus lived until 1457, though he was officially accepted as king of Hungary only between 1453 and 1457. All of them were probably outlived by Ilona Kottanner, whose diary is still an amusing literary piece.
Leave a comment